Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Tóth Zsolt Csaba 2007-03-12 23:24 [1896]
Tisztelt Jogász Hölgy/Úr! Feleségem 2002.09 24-én szülte els? gyermekünket, majd 2004.09.16-án a másodikat. Jelenleg tehát GYES-es van. Feleségem tanítón? és 2007. szeptemberében szeretne újból munkába állni, ezért kérte az elmaradt szabadságának kiszámítását. Az iskolában összesen kb. 70 napot állapítottak meg. Szerintünk ez elég kevésnek t?nik. A Kjt.57.§ (3) bekezdése szerint 25 nap pótszabadság illeti meg, amelyb?l a munkáltató legfeljebb 15 napot igénybe vehet miniszteri ill. kormány rendelet alapján meghatározott tevékenységekre. Szerintünk évi min. 46 nappal számolhatunk (21 alap 25 pótszab.), az iskola szerint csak 31 nappal, mert egy általunk ezidáig ismeretlen végrehajtási rendeletre hivatkozva a 15 napot automatikusan levonja. Kérdésünk az lenne, hogy jogosan járnak-e el? Ugyanis mi nem tudunk róla, hogy igényt tartottak volna az adott évre vonatkozó 15 nap pótszabadságra. A választ el?re is köszönjük.

Kedves Csaba ! A Gyes-r?l visszatér? munkavállalót az eredeti munkkaörébe kell tovább foglalkoztatni és bérét az id?közben végrehajtott bérfejlesztéseknek megfelel?en módosítani. El?sz?r azonban ki kell adni a szabadságát ami alapszabadságból és pótszabadságból áll. Az alapszabadság az életkortól függ, pótszabadság pedig több címen járhat. Ebb?l az egyik az Ön által említett 57. § (3)bekezdés, mely szerint a bölcs?dékben, a csecsem?otthonokban, az óvodákban, továbbá az alsó-, közép- és fels?fokú oktatás keretében, valamint az egészségügyi ágazatban az oktató, nevel? munkát végz? közalkalmazottakat évi 25 munkanap pótszabadság illeti meg, amelyb?l legfeljebb 15 munkanapot a munkáltató oktató, nevel?, illet?leg az oktatással, neveléssel összefügg? munkára igénybe vehet. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató valóban jogoult 15 napot igénybe venni a 25- b?l, így csak 10 nap marad. Azonban a felesége végig Gyesen volt, így nem tudta a munkáltató a 15 napo igénybe venni, vagyis a 25 nap jár neki. A munkáltató a 138/1992. korm. rendeletre gondolhatott, az 57. § (3) bek-hez a következ?t írja: 10. § (1) Közoktatási intézményekben a rendelet mellékletében felsorolt pedagógus-munkakörökben foglalkoztatottak jogosultak az oktató és nevel? munkát végz?ket megillet? pótszabadságra. (2) A pedagógust a tárgyévi pótszabadsága idejéb?l kötelez? munkavégzésre - legfeljebb tizenöt munkanapra - a következ? esetekben lehet igénybe venni: a) továbbképzés, foglalkoztatást el?segít? képzés; b) a nevelési-oktatási intézmény m?ködési körébe tartozó nevelés, oktatás; c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi id?ben, óvón? esetében - a június 1-jét?l augusztus 31-ig tartó id?szak kivételével - a nevelési évben adják ki. 11. § (1) A pedagógusnak az iskolában az ?szi, a téli és tavaszi szünet munkanapjai tanítás nélküli munkanapok. (2) A pedagógus szabadságát - a tizenhat évesnél fiatalabb gyermek után járó pótszabadság kivételével - els?sorban a nyári szünetben, óvodákban a június 1- jét?l augusztus 31-ig tartó id?szakban kell kiadni. Ha a szabadság a nyári szünetben nem adható ki, akkor azt az ?szi, téli vagy a tavaszi szünetben, a szünet munkanapjait meghaladó szabadságnapokat pedig a szorgalmi id?ben, illetve a nevelési év többi részében kell kiadni. Ez se ír, olyat, hogy autómatikusan levonható, cska azt, hogy amunkáltató mikor jogosult igéynbe venni. Az én véleményem szerint, jár a 25 nap, nem lehet 15nappal csökkenteni! A szabdság az Mt. 130. §-a alapján 1 és 24 hét id?tartamra jár, tehát nem a ateljes Gyes id?re. Az id?arányosan járó szabadságot, tehát 1 év 24 hétre kell kiszámítani.

tisztelettel:
Dr. Tóth Edina
drtothedina@onlinejogasz.hu



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer