Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Porkoláb Imre 2007-12-02 20:27 [3278]
Kérem szíves állásfoglalásukat az alábbi ügyben. Az önkormányzat jegyzőjének megbízásából, mint elsőfokú hatóság, az enyémmel szomszédos ingatlanra építési engedély került kiadásra. Élve a határozatban leírt lehetőséggel a kiadott engedélyre vonatkozóan fellebbezést nyújtottam be a regionális közigazgatási hivatalhoz, a fellebbezést közvetlenül a helyi jegyzőnek címezve. A másodfokú hatóság helybenhagyta a korábbi határozatot ezáltal az jogerőssé vált. A közigazgatási hivatal határozátában említi, hogy jogszabálysértésre hivatkozva az illetékes bíróságnál keresettel kérhetem a felülvizsgálatot. Tájkoztattak továbbá, hogy a kereset benyújtásának nincs halasztó hatálya a döntés végrehajtására, viszont kérhetem annak felfüggesztését. A törvényes határidőn belül a keresetlevelet megküldtem (kérve a döntés végrehajtásának felfüggesztését) a közig. hivatal által leírt módon, vagyis az önkormányzat jegyzőjének címezve. A vonatkozó jogszabály vagyis a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. Törvény (Ket.) 110. § (1) bekezdése a következőket írja: „A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, az ügyfél azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. A végrehajtás a kérelemnek a végrehajtást foganatosító szerv tudomására jutásától annak elbírálásáig nem foganatosítható.” Az én értelmezésemben az önkormányzat jegyzőjének, mint a végrehajtást foganatosító szerv (innem érkezett az engedélyező határozat a közig hivatal azt csak helybenhagyta), a keresetlevelem kézhezvételét követően azonnal intézkednie kellett volna a határozatban leírt döntés végrehajtásának felfüggesztéséről, vagyis az építési tevékenység leállításáról, mindaddig amíg a teljes dokumentációt fel nem terjesztik az illetékes bírósághoz és ott megszületik a végleges döntés a felfüggesztési kérelmemmel kapcsolatban. Kérem szíveskedjen az értelmezésemet megerősíteni vagy megcáfolni? Sajnos az építkezés felfüggesztése nem történt meg az önkormányzat által, így további kérdésem az, hogy milyen fórumon élhetek jogorvoslattal a mulasztással kapcsolatban? Tisztelettel: Porkoláb Imre

Tisztelt Porkoláb Úr! A felfüggesztésről a Bíróság jogosult dönteni a Pp. vonatkozó rendelekezési (Pp. 332.§ (3)) alapján, igen rövid, 8 napos határidőben. A közig.hatóság szintén rövid határidővel (3 vagy 5 nap) köteles felterjeszteni a Bírósághoz az iratokat. A rövid határidők nyújtanak biztosítékot arra, hogy pl. az építési ügyekben ne legyen elkésett a bírói felfüggesztés. A közig.hatóságnak nem kötelezettsége ebben az esetben a felfüggesztés, ez a Bíróság feladata. A Ket. 110.§-a alkalmazható pl. hatósági végrehajtásoknál, ahol a hivatal közvetlenül jár el és nem másnak ad engedélyt. Az építésügy sem döntene gyorsabban valószínűleg, mint a bíróság. A gyakorlat ellenére az Ön meglátása sem elvetendő és esetleg megér egy próbát, hogy a bírósághoz benyújtott keresetet kiegészítve az építésügy eljárását sérelmezze. Én magam is kíváncsi lennék a Bíróság döntésére. Javaslom, hogy egy helyi kollégával konzultálva próbálják meg rendezni az ügyet.

tisztelettel:
Dr. Nyul Balázs
drnyulbalazs@onlinejogasz.hu



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer