Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

T.Barbara 2008-02-26 11:08 [3442]
Tisztelt Hölgyem/Uram Az alábbi néhány kérdésre szeretnék választ kapni. 10 évig éltem férjemmel együtt nyugodt családi körülmények között. Született öt közös gyermekünk a legnagyobb 9 esztendős a legkisebb még nincs egy éves. Én négy és fél hónapja elköltöztem közös lakásunkból. Most szüleimnél lakom. Azért költöztem el, mert a kapcsolatunk évek óta egyre rosszabb lett. Értem ezalatt, azt hogy a családot elhanyagolta mindúgy a gyermekeit, mint engem. És a szexuális életünk is romokban hevert. Én arra gyanakodtam, hogy talán rendszeresen félrelép, de bizonyosan sohasem tudtam. Nekem hiányzott a társaság és a szeretet, amit tőle nem kaptam meg és ezért az egyik ismerősömmel, néhányszor találkoztunk, beszélgettünk elmentünk szórakozni. Erre fény derült és ő csak azt állította, hogy én félreléptem és tettleg bántalmazott a gyermekeim szeme láttára. Szóval a probléma az lenne, hogy ő az óta hogy eljöttünk volt olyan hogy egy hónapig sem látogatta a gyermekeit, ha igen azt is rendszertelenül tette. Ha elvitte őket hétvégére a gyerekek, úgy jöttek haza, hogy azt mondták, hogy meg sem lettek fürdetve egész hétvégén. És ez idáig egy forinttal sem járult hozzá, hogy a gyermekeinek könnyebb legyen. Mindezek ellenére ő azt kérelmezi a bíróságnál, hogy szeretne két gyermeket nevelni. Én soha egy szóval sem mondtam a gyermekeimnek, hogy ne menjenek, sőt még biztattam is őket, de a legnagyobbik gyermekem nem szeret hozzá járni, mert nincs vele foglalkozva nem, mennek sehová. A kérdésem az lenne, hogy menyi az esélye hogy megkapjon két gyermeket az ötből? Hogy szét lehet e szedni őket? Továbbá valószínűleg azzal fog vádolni, hogy rendszeresen félreléptem, és ezzel elérhet e valamit? Mármint a gyermekelhelyezés kapcsán. Ha szeretnék összeköltözni a jelenlegi párommal, akiről még a gyermekeim sem tudnak. Akkor annak milyen kihatása lenne a gyermek-elhelyezési perben. Rontana vagy nem a helyzetemen. És még egy kérdés Állandóan azt kérdezi hogy mi a tervem a gyerekekkel hogyan fogom nevelni őket. Köteles vagyok válaszolni a kérdéseire? Köszönettel: Barbara

Tisztelt Kérdező! Szavaiból arra következtetek, hogy a bíróságon a házasság felbontása, és így a gyermekelhelyezés iránt is per van már folymatban. Az általános bírói gyakorlat szerint a bíróság a gyermekeket annál a szülőnél helyezi el, akinél a gyermekek testi, lelki, erkölcsi fejlődése jobban biztosítva van. A zt a tényt figyelembe véve, hogy Önt a gyermekek előtt megverte a férje, hogy a különélés alatt nem vagy csak eseti jelleggel látogatta a gyerekeket, illetve hogy ellátásukról nem megfelelően gondoskodott, azt igazolhatja, hogy a gyermekek elhelyezése Önnél indokolt. Ezt természetesen hosszú bizonyítási eljárást kövtően állapíthatja meg a bíróság, amely során meghallgatja magukat, illetve - a gyermekei korát tekintve - őket is pszichológus szakértő által. A szakértő tudja megállapítani azt is, hogy a gyermekek az apa magatartását hogyan értékelik, ők melyik szülőhöz kívánnak kerülni, és hogy Önök közül melyik szülőnél lehet indokolt az elhelyezés. Az általános gyakorlat szerint a testvéreket nem választja el egymástól a bíróság, tehát hogy két gyermeket az apa, három gyermeket pedig Ön nevelne, mert ez a gyermekeknek a szülők válásán túlmenően további aránytalan lelki megterhelést okozna, amennyiben ők kötődnek egymáshoz. Amennyiben a gyerekek nem kötődnek egymáshoz, nagy a korkülönbség közöttük, ha egyes gyerekeket valamely szülőhöz különös érzelmi kötődés fűzi, egyes, kivételes esetekben a bíróság dönthet úgy, hogy a testvéreket szétválasztja, azonban ez a gyakorlatban igen ritkán fordul elő és nagyon komoly okának kell lennie. A szülői felügyeletet az elhelyezést követően az a szülő gyakorolja, amelyiknél a bíróság a gyermekeket elhelyezte, azonban van néhány kérdés, amelyben a szülők ccsak közösen dönthetnek, így az iskola megválasztása, tartózkodási helyének kijelölése, életpályájának megválasztása. Az, hogy a jelenlegi élettársával összeköltözik, nincs különösebb jelentősséggel a perben, illetve annyiban lehet, hogy ha a gyermekeket a bíróság magánál helyezné el, úgy az élettársnak is kell vállalnia a gyermekek nevelését, megfelelő családi hátteret kell biztosítani számukra, mely együttélésük esetén az élettársára is kötelezettségeket ró. A másik kérdés, hogy a bíróság az állandóságot tekinti fontos szempontnak a gyermekek egészséges fejlődéséhez.

tisztelettel:
Dr. Bagó-Rónai Ivett
dr.bago-ronai.ivett@onlinejogasz.hu



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer