Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

szász andrás 2008-03-03 13:13 [3467]
Ismerősöm egyedülálló, gondnokság alatt, korábban hajléktalan, most idősek otthonában lakó középkorú férfi. Neki szeretnék segíteni. Édesapja tavaly meghalt, és esetleges, neki járó örökségét szeretné megkapni. Ismerősöm szülei elváltak, apjával tartotta a kapcsolatot, bár az utóbbi években személyesen nem találkoztak. Amikor tavaly év végén apját telefonon felhívta, akkor mondta neki apja (harmadik) felesége, hogy apja meghalt. Apja viszonylag jómódban élhetett, ezért elképzelhető, hogy nem elhanyagolható vagyon maradt utána. Ismerősöm tudomása szerint ő az egyetlen gyereke, feltehetően a felesége az örököse – aki viszont további kérdésekre a telefont egyszerűen lecsapja. Kérdés: milyen fórumhoz lehet fordulni, milyen lépéseket kell tenni, hogy az őt megillető köteles részt megkísérelje megszerezni. (Elmondása, az adatok alapján számomra megalapozottnak tűnik a lehetőség…) Ahogy én próbáltam az Interneten tájékozódni, az örökös(ök)től követelheti peres úton a köteles rész kiadását. Ehhez megtudhatja-e hivatalosan valahonnan ismerősöm, hogy ki mit örökölt maradt apja után, hogy egyáltalán van-e mit követelnie ? A per (vagy egyéb eljárás) elindításához milyen iratokat kellene beszerezni, és ezeknek mi a legegyszerűbb módja, pl. postán, mert elég nehéz lenne a vidéki városban (ahol mind ismerősöm, mind pedig apja született) anyakönyvi hivatalt felkeresni. Bár én szívesen segítek neki, kérdés, hogy – mint rászoruló – fordulhat-e valakihez professzionális jogi segítségért. (Gondnokával elég rossz a viszonya, talán éppen most kap újat az otthon kerületéből) Az esetleges per esetén megúszható az előzetesen illeték fizetése, illetve milyen költségekkel kell számolni? Köszönettel: Szász András

Tisztelt Szász András! A kötelesrész iránti igény ténylegesen kötelmi jellegű igény, amelyet az örökhagyó leszármazója is követelhet, amennyiben azörökség megnyíltakor az örökhagyó törvényes örököse, vagy végintézkedés hiányában az lenne. A hagyatéki ügyben az örökhagyó utolsó lakhelye szerinti közjegyző volt jogosult eljárni, így arról információt, hogy ki(k) az örökösök, ő tud adni. Az írásbeli megkeresésben igazolni kell ismerőse hozzátartozói kapcsolatát (anyakönyvi kivonatot a hivataltól kérhetnek) és érdeklődje meg a hagyaték összegét is, hiszen a kötelesrész mértékét ehhez kell viszonyítani (annak a fele, ami neki mint törvényes örökösnek jutna). Mivel ismerőse gondnokság alatt van, nevében és helyette a gondnoka jogosult eljárni. Az igényt, amennyiben az örökösök személye ismertté vált, velük szemben érvényesítheti bíróság előtt. Illetékként a követelt összeg 6%-t kell leróni a keresetlevélre, azonban a vagyoni, jövedelmi viszonyaira tekintettel ismerőse személyes költségmentességet, illetve illetékfeljegyzési jogot kérhet - ehhez a formanyomtatványon (amely a bíróság ügykezelő irodáján beszerezhető) nyilatkoznia kell vagyoni helyzetéről, és bármilyen jövedelmét a hatóságok által kell igazoltatnia. Vagyoni helyzetére tekintettel a kereset elkészítéséhez és a perben való képviselethez a jogi segítségnyújtó szolgálatot veheti igénybe, amely a Igazságügyi Hivatalba tagozódik be. Az otthon/lakhely szerint területileg illetékes irodát felkeresve - vagyoni helyzetének igazolását követően - döntenek arról, hogy a szolgáltatást ismerőse jogosult-e igénybe venni. Javaslom, hogy mindenekelőtt az illetékes jogi segítségnyújtó szolgálatot keressék fel (www.kih. gov.hu oldalon megkeresheti a területileg illetékes címét), ahol az eljáró ügyvéd mindenről részletesen tájékoztatja magukat. Az eljárás, így az előzetes lépések is azonban csak a gondnok útján tehetők meg érvényesen.

tisztelettel:
Dr. Bagó-Rónai Ivett
dr.bago-ronai.ivett@onlinejogasz.hu



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer