Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Mary 2008-05-13 09:05 [3611]
Tisztelt Online Jogász! Egy középiskolában tanítok (határozatlan idejű kinevezéssel) több mint 10 éve. 2006 szeptemberében tanulmányi szerződéssel elkezdtem egy főiskolát (másoddiplomaként). A munkáltatóm vállalta a költségtérítés 80%-át, illetve részben az utazási és szállási költségeimet is. Az I. félévben folyamatosan jártam a konzultációkra, készültem a vizsgákra, azonban váratlan családi problémáim (válás - egy kiskorú gyermekkel új életkezdés, valamint édesanyám betegsége: daganatot diagnosztizáltak a szemén, amit el kellett távolítani 2007 márciusában, ezért sokat kellett mellette lennem) miatt nem tudtam tanulmányaimat folytatni, nem voltam olyan lelkiállapotban, és kivitelezni sem tudtam - 300 km-re volt lakóhelyemtől az iskola -, hogy tanuljak. Évhalasztást kértem, de az iskola elutasított, mondván: méltányossági alapon azt nem adhatják meg, az bolognai-rendszerben minimum 1 elismert félév kell ahhoz, hogy ilyen kérelemmel éljek. Ezért tanulmányait befejeztem. Ezt jeleztem az akkori igazgatómnak, aki - mérhetetlenül nagy empátiát tanúsítva - azt mondta, hogy tudnom kell arról, ezt a pénzt vissza kell fizetnem, de nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy újból elkezdek egy másik iskolát és ott beszámítjuk ezt az összeget. Aztán - mint ahogy ma oly sok helyen megtörtént - a városunkban (önkormányzati fenntartású iskola vagyunk) összevonták az általános iskolát és a két középiskolát: teljesen új vezetőket "kaptunk". Már ez év szeptemberében "napirendre került" a tanulmányi szerződésem megszegése, de akkor a mostani igazgatóm is azt mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy egy másik iskolát elkezdjek, sőt, már februárban akarta, hogy jelentkezzek egy keresztféléves képzésre. Azt sem tudtam vállalni, mert édesanyám állapota rosszabbodott, tudtam, hogy ismét abba a helyzetbe kerülnék, amiért az első iskolát is abba kellett hagynom. Sajnos el is vesztettem őt a múlt hónapban... Azóta az igazgató asszony mást gondolt, a nekem szánt feladatokat másra testálta (lehet azért, mert nem vállaltam a februári kezdést) és ma kaptam kézhez a - és "most látom csak,, hogy nem is határozatot vagy fizetési meghagyást, csak levelet. Idézek: "Alulírott..... munkáltató képviselője az alábbiakról tájékoztatom: ..." és leírja, hogy az intézmény jogelődjével 2006. szeptember 15-én kötött tanulmányi szerződést megszegtem, ezért ... "az Mt. 162§. (3) bek. alapján felszólítom, hogy 2008. március 31. napjáig fizessen vissza az intézmény pénztárába..." Ilyen hosszas bevezetés utána kérdéseim: 1.) Formailag megfelelő levelet kaptam-e? 2.) Úgy gondolom természetes, hogy az Internet-adta lehetőségeket kihasználtam, és egy kicsit rákerestem a témára. Lehet nem aktuális - ezért is fordultam Ön(ök)höz - de találtam számomra érdekes mondatokat: "Nem követelhet vissza a munkáltató semmit akkor, ha a másik fél azért nem teljesíti a tanulmányi szerződésben leírtakat, mert arra nem képes (pl. egészségi állapota megváltozott, vagy rajta kívül álló más ok miatt, de nem saját hibájából nem teljesíti a szerződést). Ha a támogatott fél a személyes körülményeiben beállt változás miatt nem teljesíti a szerződésben leírtakat, úgy a támogatás nem követelhető vissza." Fentiek valamelyikére hivatkozva elképzelhető-e, hogy nem kell visszafizetnem az I. féléves díjat? Bevallom, ezeket csak most kerestem, mert nagyon rosszul esett, hogy egy szóbeli ígéret után váratlanul egy ilyen levelet kapok. Eddig eszembe sem jutott, hogy esetleg mentesülhetek a fizetési kötelezettség alól. 3.) A levélben a teljesítés határideje: május 31. Kérheti csak így, egyösszegben? És mi van, ha nem tudom kifizetni? Kérhetem-e, hogy a fizetésemből folyamatosan vonják le a tartozásomat? Igazán köszönöm, hogy végigolvasta panaszos soraimat! Remélem kedvező válaszokat kapok! Üdvözlettel!

Kedves Kérdező ! A munkáltató tanulmányi szerződésből eredő követelését nem fizetési meghagyással hanem írásbeli felszólítással érvényesítheti a munkavállalóval szemben. Amit Ön kézhez kapott az egy ilyen írásbeli felszólítás, ami alakisághoz nincs kötve, a lényeg hogy tartalmazza a követelés jogcímét, az összeget, a teljesítési határidőt és a jogorvoslatról szóló tájékoztatást. Az írásbeli felszólítást azért kell nagyon komolyan venni, mert ha azt keresettel 30 napon belül nem támadja meg az illetékes munkaügyi bíróságon akkor a munkáltató kérheti a felszólítás végrehajtási záradékkal való ellátását, amivel végrehajtható okiratnak minősül és behajtható a tartozás, aminek jogalapját többé már nem tudja kifogásolni, támadni. Részletfizetés iránti kérelmet bármikor előterjeszthet a munkáltatónál, akkor is ha végrehajtás alá kerül az ügy. A munkáltató döntésén múlik, hogy engedélyezi e vagy sem. A tanulmányi szerződés szabályait az Mt. 110-116. §-a tartalmazza. 113. § (2) bekezdése tartalmazza a munkavállalói kötelezettségszegést: Ha a támogatásban részesülő tanulmányait nem megfelelő eredménnyel folytatja, nem lép a szerződés szerinti időpontban a munkáltatónál munkába, illetőleg a meghatározott időtartamot nem tölti le, vagy egyéb lényeges szerződésszegést követ el, a munkáltató követelheti a ténylegesen nyújtott támogatásnak megfelelő összeg megtérítését. Amennyiben a támogatásban részesülő a szerződésben kikötött időtartamnak csak egy részét nem tölti le, megtérítési kötelezettsége ezzel arányos. Az Mt. nem rendelkezik arról, ha a munkavállaló neki fel nem róható okból képtelen lesz a vállalt kötelezettség teljesítésére, így ilyenkor háttérjogszabályként a Polgári Törvénykönyv, szerződésekre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Ezek értelmében, ha a felróhatóság nem állapítható meg, mert a fél minden tőle elvárhatót megtett, akkor nem kötelezhető kártérítésre, felmerült költségek megfizetésére. A munkajogi elvi határozatok közt is van erre döntés: 1992.évi 66.számú Bírósági Határozat:Ha a dolgozó a tanulmányi szerződésben kikötött feltételek teljesítésére - anyagi helyzetére figyelemmel - képtelenné vált, és szerződésszegése kimenthetőnek bizonyult, mentesíteni kell a tanulmányi támogatás visszafizetésének kötelezettsége alól. Akkor mentesülhet, ha kellő időben bejelentette a munkáltatónak, hogy a tanulmányok folytatására nem képes, azt megindokolta és ez az indokolás megalapozza szerződés felmondását. Ha bíróságra kerül az ügy, bírói mérlegelésbe fog tartozni, hogy az indokait elfogadják e vagy sem. Önnek kell majd bizonyítani, tanúvallomás, orvosi papírok...stb. Ha úgy érzi, a bíróságon is kellően alá tudja támasztani álláspontját és a munkáltató a fizetési kötelezettséget nem engedi el, a felszólítás ellen be kell nyújtani egy keresetet a felszólítás kézhezvételtől számított 30 napon belül. Ellenkező esetben a felszólítás jogerős és végrehajtható lesz és többé nem lehet a jogalapot vitatni, csak részletfizetést kérni.

tisztelettel:
Dr. Tóth Edina
drtothedina@onlinejogasz.hu



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer