Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Serteperte 2009-05-14 09:47 [4963]
Jelenleg másfél éves a kisfiam, GYED-en vagyok. A héten közöltem a munkáltatómnak, hogy vissza akarok menni dolgozni- ő azt mondta, h nincs szükség a munkámra(nem a munkavégzéssel volt baj, nem velem, ezt mondta- sejtésem, h nincs annyi munka, v nemtom) Internettel és weblapkészítéssel foglalkozó cégnél vagyok, szülés előtt felvett helyettem valakit. Most ő végzi még mindig a munkámat, azt amit szülést megelőzően én végeztem.(ez egy emberes munka, aki ott van most ő végzi- én csak szülni jöttem el, meg másfél évig gyereket nevelni.) A főnök nem vesz vissza, hivatkoztam rá, h GYES-t venném igénybe, és az mellett szeretnék dolgozni.(mivel még fél év van hátra GYED-ből, szívesen lemondtam volna, mert úgy tudtam GYEs igénybevételével lehet dolgozni)- azt mondta, nem muszály bemennem a felmondási időre, de ha akarok bemehetek. Kérdéseim: * igaz-e hogy GYEs igénybevételével ha munkát akarok, egy hónap után kirúghat? * Köteles-e visszavenni? * Ha nem köteles, kell-e állásbért fizetnie? Azt mondta, jófejségből, mivel segíteni akar nekem, ad 150 e ft körül, és kész, lerendezhetjük a papírokat. (megjegyzem, utolsó teljes havi bruttom 130 e volt ) úgy tudtam, h jár az elmaradt szabik után, meg a felmondási időre is. Jófejség, olyan, ami alapból jár. Konkrétan, ha nem akar visszavenni, milyen úton-módon tehetek ez ellen, vagy legalább kihez fordulhatnék segítségért? Nem kötelezhet, h itthon maradjak, ha nem alkalmaz, másfél év fizetésem „tűnik el“. Azt hittem h a törvény a kismamákat védi, akkor tényleg csak ennyit tehetek? keressek más munkát(ez módomban áll, de válság idején ez nem valami egyszerű. Nem akar visszavenni egy dolog, de én károsulok emiatt. ), és felejtsem el, h ennyivel megúszta? Még nem írtam alá semmi papírt, kértem tőle tegnapra, h foglalja írásba, h nem kíván alkalmazni, visszavenni, azt se tette meg. Kihez fordulhatok ez ügyben? (Munkaügyi bíróság..stb.) Ha nem alkalmaz, milyen következményei vannak rá nézve? (állóbér fizetés, stb.) Segítsetek kérlek, adjatok tanácsot, valami hasznosat. Ismerősöm aki elvileg jártas ebben, azt mondta, köteles visszavennie, ha nem fizessen. Viszont tegnap egy másik ügyvéd azt mondta, GYEs alatt kirúghat egy hónapra rá, és a felmondási béren kívül nincs kötelessége. Most tanácsot kérek, nem szeretnék belebukni semmibe, vagy h úgy járjak el, h nincs is jogom hozzá. Több jogi fórumon, Neten is olvastam, h köteles visszavennie, v ha nem, fizetnie kell. Most nem értem akkor ez hogy van a gyakorlatban. Nem tudom, h lehet -e a munkáltatót kötelezni, h visszavegyen, de ha nem, nem az a gondom, h nem vesz vissza, hanem, h nem is fizetne, csak kb egy havi keresetet, de azt is azért, mert segíteni akar. EZ így korrekt? Amennyiben tud valami biztatót mondani számomra, kérem válaszoljon. Szeretnék ügyvédet fogadni, de csak abban az esetben, ha jogos a "problémám". Ez utóbbiban is szeretném segítségüket kérni. Köszönöm előre is! Üdvözlettel:

Kedves Kérdező ! Az Mt. ( Munka Törvénykönyve) külön nem mondja ki, hogy a munkáltató kötelezettsége a GYES-ről visszamenni akaró munkavállaló foglalkoztatása, de joggyakorlat és a paragrafusok együttes értelmezése alapján mégis kötelezettsége. A fizetés nélküli szabadság igénylése is a munkavállaló kérésén alapszik, arra se mondhatja a munkáltató, hogy nem engedi el a munkavállalót szülési szabadságra, így az is a munkavállaló döntése, hogy mikor akar visszamenni. A munkáltató köteles a bért is emelni a szülési szabadság idején végrehajtott bérfejlesztéssel, a tényleges munkavégzés előtt pedig a szabadságot is ki kell adni ( 1 év 24 hét alatt arányosan járót, kivéve, ha eddig nem volt Gyed-en, Gyes-en). Eredeti (munkaszerződés) szerinti munkakörben kell foglalkoztatni, ha idő közben a munkakör megszűnt, akkor képzettségének megfelelőt kell felajánlani, vagy ha nem tudja tovább alkalmazni, akkor fel kell mondania a munkáltatónak. Azonban, ha Gyes mellett dolgozik a munkavállaló felmondani nem lehet, mivel 3 évig (gyermek 3 éves koráig) felmondási tilalom van, így csak közös megegyezéssel, vagy ha alapos ok van rá (súlyos, felróható kötelezettségszegés), rendkívüli felmondással lehet a jogviszonyt megszűntetni. A visszavételi kötelezettséget álláspontom szerint megalapozza: Mt. 84. § A munkavállaló személyi alapbérét a sorkatonai vagy polgári szolgálat teljesítését, illetve a gyermek ápolása, gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság [138. § (5) bekezdés a) pont], továbbá a közeli hozzátartozó ápolására vagy gondozására biztosított fizetés nélküli szabadság (139. §) megszűnését követően a munkáltatónál az azonos munkakörrel és gyakorlattal rendelkező munkavállalók részére időközben megvalósított átlagos éves bérfejlesztésnek megfelelően módosítani kell. Ilyen munkavállalók hiányában a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos, éves bérfejlesztés mértéke az irányadó. EBH2006. 1439. A munkáltatót a gyermek gondozása, ápolása céljából biztosított fizetés nélküli szabadság megszűnésekor terheli az új személyi alapbér megállapításának kötelezettsége (1992. évi XXII. törvény 84. §). Mt. 130. § (2) A munkaviszony szünetelésének időtartamára a következő esetekben jár szabadság: b) a szülési szabadság tartamára; c) a gyermek gondozása vagy ápolása miatt kapott fizetés nélküli szabadság [138. § (5) bekezdés] első évére. Mt. 102. § (1) A munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés, a munkaviszonyra vonatkozó szabályok, illetve az egyéb jogszabályok szerint foglalkoztatni. A kötelező bérfejlesztési kötelezettség és a szabadság kiadásának kötelezettsége, majd a munkavállaló döntése alapján a szabadság megszűntetésének önkéntessége, munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége 1.)Nem igaz tehát, hogy a Gyes 1 hónap után kirúghatja ! A helyére felvett kollegának csak határozott idejű szerződése lehet, az Ön távollétének tartamára, vagy megtartja más munkakörben, vagy ugyanabban a munkakörben 2. munkavállalóként, vagy elküldi, de az Ön helyét köteles visszaadni. 2.) Köteles Önt visszavenni. 3.) Kötelezően alkalmaznia kell Önt, így az állásidő szóba se jöhet (az egyébként is más esetre van). Amennyiben önként nem hajlandó visszavenni, sajnos csak az illetékes munkaügyi bírósághoz fordulhat, azzal, hogy kötelezzék a munkáltatót foglakoztatására. Elvileg ez egyszerű megítélésű per és nem feltétlenül kell ügyvédet sem fogadni, esetleg a keresetlevél pontos megírásához ( Polgári perrendtartásról szóló törvényben írt kritériumok nem maradjanak ki). Lényegében, tartalmilag annak kell szerepelni benne, hogy kit perel, milyen jogcímen, kéri a foglalkoztatását, leírni mikortól áll alkalmazásban, milyen munkakörben, mióta van Gyes-es, mikortól szeretne visszamenni, csatolni a munkaszerződést ( Pp. tartalmi követelményeinek is természetesen szerepelniük kell). Ha közös megegyezést ajánl fel a munkáltató, akkor Önnek kell kialkudni, mi az az összeg amit elfogad és hajlandó a munkaviszony megszűntetést aláírni ( nem egyhavi összegben kellene megegyezni természetesen).

tisztelettel:
Dr. Tóth Edina



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer