Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Zné Helga 2010-01-21 13:23 [5217]
Tisztelt Ügyvédnő/Úr Első házasságomból született lányom betöltötte a 18. életévét decemberben. A volt férjem 16 éven keresztül nem érdeklődött utána, gyerektartás sem fizetett kb 10 éve ami 1300Ft lett volna. De 2009 áprilisában megkereste és azóta nem rendszeresen ugyan de találkoznak. A volt férjemnek a jelenlegi házassága a harmadik és 3 gyermeke van mindhárom kiskorú (3-4 éves, 1,5 éves és egy most született) az első házasságából két gyermeke van ők már nagykorúak. A lányommal közösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy lemondana az apa örökségről. Ezzel kapcsolatban az lenne a kérdésünk, hogy mi a teendő. Nem szeretném ha rosszul járna a lányom viszont azt sem szeretném ha az apja adósságait neki kellene kifizetni-e ha úgy alakulna. Van e rá lehetőség hogy felmérjék a vagyonát ( bár tudomásom szerint nincs a nevén semmi és ha jól tudom bírósági eljárás is volt vagy van ellene )Kérdésem tehát ha lemond az örökségről akkor az apja tartozásit nem neki kell majd kifizetni-e. Segítségüket előre is köszönöm. Tisztelettel Zné Helga

Tisztelt Kérdező! Sajnos az örökléssel a halál pillanatában nemcsak a jogok, hanem a kötelezettségek is átszállnak az örökösre, ekként az örökhagyó tartozásait az örökösök szintén "megszerzik". Amennyiben úgy ítélik meg, hogy az örökhagyó több hagyatéki tartozást hagyna Önökre (ezt előzetesen - a hagyatéki tárgyalás előtt - felméretni nem lehet), mint hagyatéki értéket lehetőségük van az örökségről való lemondásra vagy a hagyaték visszautasítására. Az örökség visszautasítását nem szabad összekeverni az örökségről való lemondással. A visszautasítás az örökhagyó halálát követően történik, míg lemondás csak az örökhagyó életében lehetséges, arról az örökhagyóval kötött szerződés rendelkezik. Emellett a lemondás az örökség egy részére is kiterjedhet, míg az örökség visszautasítására főszabályként - egyetlen kivétellel - csak az egész örökség tekintetében kerülhet sor. Ha a hagyatékról lemondanak, úgy az öröklési rendben soron következők örökölnek, nagyszülők, unokatestvérek, stb. és végső soron az állam. Lemondani tehát az édesapával kötött szerződéssel lehet. "Az a személy, aki a törvényes öröklés szabályai alapján lenne jogosult az öröklésre, az örökhagyóval kötött írásbeli szerződésben lemondhat az örökléséről. Ez a lemondás vonatkozhat az egész örökségre, de akár annak meghatározott részére is. A lemondás egyben a kötelesrészről való lemondást is jelenti - hacsak a felek a szerződésben erre vonatkozóan eltérően nem állapodtak meg -, továbbá kiterjed mindarra a vagyonra is, amellyel utóbb - a lemondást követően - a lemondó hányada (pl. az örökhagyó vagyonszerzése folytán) növekszik. A lemondás azonban csak akkor hat ki a lemondó leszármazóira is, amennyiben a létrejött megállapodás így rendelkezik, vagy ha a lemondás a kötelesrészt elérő mértékű visszteher (ellenérték) fejében történt. Az öröklésről való lemondás tehát történhet ingyenesen, de történhet visszterhesen is. Az öröklésről való ingyenes lemondás esetében illetéket nem kell fizetni. Ha viszont a lemondás ellenérték fejében történik, úgy az nem mentes az illetékfizetés alól, de az ellenérték alapulvételével nem öröklési, hanem ajándékozási illetéket kell fizetni."

tisztelettel:
Dr. Mohay Ákos



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer