Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Bártfai Dániel 2010-03-12 22:00 [5264]
Tisztelt Ügyvédnő/úr! Feleségem 2004-ben vett egy ingatlant, ahova egyedül beköltözött az édesanyja, aki egyben haszonélvezeti jogot is kapott a lakásra. A közüzemi számlák a feleségem nevén vannak, bár ő -elmondása szerint- nem íratta a nevére azokat. 2010 márciusában anyósom titkolózó viselkedése miatt a feleségem gyanút fogott és telefonon keresztül felhívta a FŐTÁV-ot illetve a közös költséget beszedő céget, akik közölték, hogy 2004 óta anyósom hol fizette a számlákat hol nem, így jelentős tartozása keletkezett, jelenleg bírósági végrehajtás van folyamatban és amely az "új törvény miatt" a feleségemet terheli. Az anyósom a történtek után kijelentette, hogy ő semmilyen közüzemi számlát nem akar és nem is fog fizetni és ha elárverezik a lakást akkor a tulajdonosnak kell számára lakhatást biztosítani. A haszonélvezőnek a közüzemi tartozásokról -mivel az veszélyezteti az ingatlant- nem kellett volna értesítenie a feleségemet? A levelek a fenti ingatlan címére érkeztek. Mivel veszélyeztette az ingatlant azzal, hogy nem fizette a számlákat és az elmaradásokról szóló felszólításokat eltitkolta van-e mód a haszonélvezetőt biztosíték átadására kötelezni és amennyiben az nincs felfüggeszteni a haszonélvezeti jogát? Igaz, hogy végrehajtás után lakhatást kell neki biztosítani? A végrehajtás során, amennyiben nem tudják árverezni a nevezett ingatlant mivel az haszonélvezeti joggal terhelt, a végrehajtó jogosult a feleségem tulajdonában lévő más dolgot is megterhelni? Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel: B. Dániel

Tisztelt Kérdező! A haszonélvezet "felfüggesztésére" nincs mód, az árverés kapcsán a végrehajtó határozza meg a lakott, vagy beköltözhető értéket, és sajnos mód van az adós más tulajdonának megterhelésére is, azonban az inagatlan árverés a legutolsó eszköz a követelésbehajtásnál, ezt megelőzi a bérből letiltás pl, vagy az ingóárverés is. A biztosítékadásra van lehetőség, azonban ez bíróság előtti eljárás, aminek költség és idővonzata van. A végrehajtás konkrét kérdéseiről javaslom, hogy a végrehajtót – amennyiben már kirendelte a bíróság – legyenek kedvesek megkeresni, aki köteles részletekbe menő tájékoztatást adni. A fenti kérdések előtt azonban célszerű minél előbb rendezni a felhalmozott tartozásokat, mert ennek hiányában csak a költségek nőnek. Ha még nem rendeltek ki végrehajtót, vagy annak költségeit még nem fizették ki a kérelmet benyújtók (hitelezők) akkor azonnal egyeztessenek a hitelezőkkel, hogy a végrehajtás ne is lépjen előrébb, mert annak a költségei Önöket fogják terhelni. A végrehajtási szakban is mód és lehetőség van a megegyezésre, részletfizetés kérésére, javaslom, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel, mert feltételezem, hogy az ingatlan értékével nincsenek arányban a tartozások és egy esetleges árverésnél a lakás csak nyomott áron fog elkelni, ha egyátalán az sikres lesz.

tisztelettel:
Dr. Nyul Balázs



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer