Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Kiss Diána 2010-07-29 21:53 [5347]
Kedves Online Jogász! A következőkben szeretném kérni a segítségüket: A rendőrség 2010.05.19-én hajnali kettő órakor megbüntetett a KRESZ a járműre vonatkozó 40& (5) bekezdés d pontja szerint. Ugyanezen a napon 19-én 11:00-kor is megbüntettek. Az eljárásban számtalan hiba történt. Az értesítést a közigazgatási eljárás elindításáról bár papíron 05.20-a szerepel, 06.22-én adták postára, és a mai nap 06.23-án kézbesítették, ugyanekkor értesítettek a közigazgatási bíráság kiszabásáról is. Az ügyről mai napig nem értesültem semmit, így értelem szerűen nem nézhettem meg fotókat, nem fellebbezhettem. Illetve érdekes az is,hogy megnézve az autókról készült fotókat, a 11:01-perckor készült képen, egy büntetésnek látszó papír látszik (lehet,hogy az éjszakai büntetés, bár nem büntethettek volna meg papír formájában információim szerint), a közelebbi 11:03-kor készült fotón,már nincs ott az addig ott lévő büntetés. Felháborítónak tartom,hogy a rendőrök bármit levehetnek a szélvédőmről,még akkor is,ha az esetleg nem büntetési papír, csak egy szórólap. De határozottan annak látszik. Ezenkívül érdekes még az is, hogy nem a 05.19 11órai büntetést szüntették meg, hanem 05.19 hajnali két órásat,holott azért kellett volna büntetést kiszabni,hisz időben az történt előbb. A kérdésem az lenne, hogy fellebezhettek a határozat ellen, több eljárási hibára hivatkozva, és az az ügy jogvesztését okozná-e, van-e értelme? Illetve,hogy lehet-e az ellen panaszt benyújtani,hogy bizonyíthatóan eltávolítottak valamit a szélvédőmről a rendőrök? Azt hagyj jegyezzem meg,bár a büntetés jogos, etikátlan. Ugyanis az eset ahol történt - lakóhelyem - nem lehet szabályosan parkolni, ugyanis a régi, több mint 20 évvel ezelőtt épített 5tömből álló 10emeletes lakóházakat, egy szervízút szolgálja ki. Folyamatosan mindenki szabálytalanul parkol, mert nincs más választásunk,a környéken nincs parkoló. Az önkormányzat nem tud semmit tenni,holott lenne hely kialakítani parkolót. Mindig nemleges választ kapunk, ennek ellenére mostanában elkezdtek folyamatosan bűntetgetni. Még talán megkérdezném azt,hogy ha egy autós kirakja az elakadásjelző háromszögét előre és hátra akkor megbüntethetik-e? Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Kiss Diána

Tisztelt Kérdező! A határozat ellen a kézbesítéstől számatott határidőben lehet, amely akkor kezdősött, amikor Ön a határozatot átvette. Jogilaga a fellbbezést azonban nem látom alátámaszthatónak azon a címen sem, hogy a lakóháza közelében nincs parkoló. Amennyiben azon a helyen tilos megállni, vagy várakozni, úgy jogsértést követett el. A szélvédőről a járőrök sem vehetnek le semmit, a gépjárműhöz nem lehet ekként hozzáérni, az azonban igazolhatatlan - még akkor is, ha a két kép készítése között két perc telt el - hogy a járőrök távolítottak el valamit a gépjárműről.

tisztelettel:
Dr. Bagó-Rónai Ivett



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer