Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Urbán Miklós 2010-07-29 21:57 [5348]
Tisztelt Jogász! Problémánk 2009. június-ban kezdődött azzal, hogy az ún. „szocpol” kedvezmény (3 gyermekünk után) felvételét elindítottuk házunk bővítésére. Szabad felhasználású hitel felvétele után indítottuk meg a kedvezmény felvételét. A kérelmünket a hitelintézmény elutasította két alkalommal, de a MÁK mindkétszer jogerősen nekünk ítélte. Jelenleg ott tartunk, hogy a hitelintézmény már adná azzal a feltétellel, hogy költsünk a már 70%-os készültségű házunkra még 600 000 forintot és nyújtsunk be számlát valamivel több, mint 5 millióról. Ami hitelt felvettünk, az a kifizetéskor is már csak 4,7 millió forint volt a pénz árfolyam mozgása miatt. Mi ezt a szabad felhasználású hitelt nem kizárólag a ház építésére/bővítésére használtuk. Ebből a pénzből finanszíroztunk egyéb munkákat, mint pl. szennyvízcsatorna és elektromos vezeték-földkábel kiépítésére is. Az elektromos földkábel beépítését az ELMÜ és az önkormányzat kötelezte. Egyéb munkákat magam is elvégeztem, ezeket végképp nem tudom igazolni. A banki ügyintéző szerint, ha nincs elég számla, lemondhatok a támogatásról. A hitelintézmény kiküldött hozzánk egy értékbecslőt, aki (számunkra abban a pillanatban jóindulatú segítőnek tűnt) felértékelte az addigi költségvetést, és annak alapján kérik tőlünk számon a ház építésére fordított számlákat, holott úgy tudjuk, hogy számla begyűjtést építési hitellel egyetemben kell megtennünk. Csodálkozásunkra az ügyintéző azt mondta, hogy ez kormányrendelet. Mivel nem vagyunk járatosak a jogi és kormányrendeletekben, így nem is tudtunk erre reagálni. Kérdésem röviden: Jár-e az építési támogatás szabad-felhasználású hitelhez, vagy annak a feltételei ilyenkor már az építési hitelhez köthetőek?

Tisztelt Kérdező! Elvileg a hitel fajtája nem befolyásolja a kedvezmény igénybevételét, viszont tény, hogy a kedvezményt csak és kizárólag meghatározott célra lehet igényelni, és ennek a megvalósulását igazolni kell, építési célnál számlákkal, értékbecsléssel. Javaslom, hogy az iratokkal felszerelkezve keressenek fel ügyvédet, aki a részletek ismeretében (pl. MÁK határozatai, banki elutasítás indokai) fog tudni tanácsot adni Önöknek.

tisztelettel:
Dr. Nyul Balázs



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer