Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


Kérdésfeltevés szünetel.


Kérdések és válaszok

Bobek Márta 2008-11-12 14:33 [4640]
Tisztelt Online Jogász! Alapító okirat módosítása kapcsán kérem segítségüket. A Ptk. 74/C.§-ának (7) bekezdése lehetőséget ad alapítói jogok átadására. (Alapítványunknak 9 alapítója van, de 1-2 alapító az utóbbi időben nehezen "mozdítható", úgy érzi nem tartozik már érdeklődési körébe az iskolai alapítvány ügye, ezért szeretnénk élni a fenti törvény biztosította joggal) Azt szeretném megkérdezni, hogy ez milyen módon kell, hogy megjelenjen a módosító okiratban, illetve az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratban. Az alapító marad alapító és mellé, alá kerül a helyette alapítói jogokat gyakorló személy neve? Kinek kell most és majd a későbbiekben az alapító okirat további módosításait aláírni? Az új személynek, tudomásom szerint feladatelfogadó nyilatkozatot kell...

Kedves Kérdező! Az alapító okiratban az Alapító nevének változatlanul hagyása mellett kell megjelölni az őt képviselő, a helyette eljáró személyt. Tekintettetl arra, hogy az alpítót ezentúl a kijelölt...
» tovább!


Josephine 2008-11-12 14:32 [4501]
Tisztelt Jogász Hölgy, Úr! Egy Kht.-nál dolgozom, de sajnos, nem tudom pontosan, milyen munkakörben. Szóbeli megállapodást követően a Kht. közgyűlésén a tulajdonosok arról döntöttek, hogy a korábbi egy személyi ügyvezetés helyett, kettős ügyvezetéssel folytatják a Kht. működtetését. Ezzel a döntéssel egyidőben egy új tevékenységet is felvállalt a Kht. Az új tevékenység végzésével bíztak meg engem, még a bérezésről is döntöttek. Megbízták ügyvezető társamat, hogy gondoskodjon a szükséges módosítások elvégzéséről. Én elkezdtem a munkát, a rám bízott feladatok elvégzését, bízva abban, hogy a megfelelő okiratok hamarosan elkészülnek. Ennek ellenére a társasági szerződés módosítása a mai napig nem történt meg. Sem a...

Kedves Kérdező ! Az emailjéből nem derül ki egyértelműen, hogy Ön az egyik ügyvezető és ezen kívül más munkaköre is van, vagy csak egy adott munkakör...
» tovább!


S. Klára 2008-11-03 22:49 [4415]
Tisztelt onlinejogász! Szeretném a segítségét kérni a következőkben. A férjem egy KKT tagja volt. 2 éve kivált a cégből. Az Apeh a 2006 év ellenőrzése során megállapította, hogy a társaság jövedelmet titkolt el és adókülönbözetet állapított meg. A férjem azért vált ki, mert rájött, hogy a társa a háta mögött kozmetikázza a könyvelést és nem annyi a valós bevétel, amennyivel az illető elszámol. Ezt elég nehéz bizonyítani, de mi nem szeretnénk az ő bűne miatt fizetni. Mivel a volt társ a cégben maradt, ezért ő kifizette az adókülönbözetet és bírságot az Apehnak, hogy tudjanak tovább működni. A kérdésem az lenne, hogy...

Tisztelt Kérdező! az öt éves időtartam alatt, a jogviszony megszűnésétől a kilépő tag felelőssége azonos, mint a tagsági jogviszonya alatt, ha a kötelezettség tagsági jogviszonya alatt...
» tovább!


Kis Orsolya 2008-11-03 22:45 [4388]
Tisztelt Online Jogasz! Ujepitesu lakast vasarolok hamarosan. Az ingatlant teljes egeszeben a szuleimtol ajandekba kapott penzbol fogom megvasarolni. Mivel a penzt kifejezetten ingatlan vasarlasi celbol kapom ugy tudom, ilyen esetben lehetoseg van az ingatlan illetekmentes megvasarlasara? Valaszukat elore is koszonom! Udvozlettel : Kis Orsolya

Tisztelt Kis Orsolya! Az újonnan épített lakás mentes az illeték alól, ha a lakás forgalmi értéke a 15 millió forintot nem haladja meg. Továbbá Amennyiben az...
» tovább!


Pintér Viktória 2008-11-03 22:44 [4416]
Tisztelt Online Jogász! Gyermekem 4 éves. Születése előtt elváltunk és az apa nem is tartott kapcsolatot gyermekünkkel. 3,5 éves kora óta egy bírósági gy.tartás, és láthatásszabályozási per, után kezdte fokozatosan megismerni a gyereket. Sajnos nem alakult ki köztük kapcsolat, és amikor elvitelre került sor, először rá tudtam beszélni, hogy menjen el vele, de a következőkben nem akart. Ezért az apa olyan agresszívan reagált, (durván kiabált velem) amivel teljesen megijesztette a gyereket. Félelem alakult ki benne, és amikor láthatásra kerül sor, elbújik, elmenekül stb. Természetesen én mindig megpróbálom rábeszélni hogy menjen el, elkészítem, kiviszem, de az apa nem is próbál...

Kedves Kérdező ! A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény tartalmazza szülői felügyeleti jog kérdését. Ezen törvény 71. § (1) bekezdése értelmében a...
» tovább!



1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76. oldal | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255


   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer