Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


Kérdésfeltevés szünetel.


Kérdések és válaszok

Zombori Judit 2008-09-27 15:54 [4117]
Kérdésem a felsőoktatási törvény 36-ik §-hoz az Átmeneti rendelkezésekhez kapcsolódik. Ez a tv. 2007. augusztus 1-jén lépett hatályba. Én 2006. szeptember 1-én kezdtem meg felsőfokú tanulmányaimat, költségtérítéses szakképzésben. Ekkor még gyesen voltam, így nem kellett fizetnem. Mind az 2006/2007 őszi és 2006/2007 tavaszi félévre tehát beíratkoztam, és sikeresen teljesítettem a vizsgáimat is. A gyesem eközben 2007. július 5-én járt le az első fiammal. Azonban már terhes voltam, így halasztást kértem és kaptam. A második fiam 2007. november 6-án született. Azóta voltam gyás-on, most gyeden vagyok. Mikor ez év 2008. szeptember 12-én mentem beíratkozni, és vittem a gyedes igazolást,...

Kedves Kérdező ! A felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 36. §-a tartalmazza a gyermekgondozással kapcsolatos ellátásban...
» tovább!


Ágnes 2008-09-27 15:50 [4111]
Tiszteletem! A problémám a következő: A gyermekem édesapjával 2005. decemberében megszűnt az élettársi viszony. 2006. 01. 25-én volt egy egyszerű bírósági per, a gyermekelhelyezésről és a gyermektartási díjról. A most már 4 éves kislányunk nálam lett elhelyezve, a gy. díj pedig 15.000 ft-ban lett megállapítva minden hónap 15-éig. Akkor fizette is, bár mindig elkésett vele. Azóta egyszer újból élettársi kapcsolatot létesítettünk, 2007. 11. hótól, ami véget ért 2008.05. hó első hetében úgy, hogy ekkor május elején egy fillért sem láttam a keresetéből. Idén május óta egyáltalán nem fizeti a gyermektartási díjat, ígérgeti, de mindig hivatkozik valamire. Legtöbbször az autójával kapcsolatos...

Kedves Kérdező ! Helyesen tudja, a szülő a saját tratása kárára is köteles a gyermekét eltartani, semmiképpen sem helyezhető előtérbe a gépjárűvel felmerülő költségek. A bíróságok nem elnézőek...
» tovább!


Urbán Sándor 2008-09-16 18:27 [4091]
Tisztelt Online jogi tanácsadó ! Én X Y 2008. január 02-tól táppénzes állományban voltam , mivel komoly betegségeim vannak. Háziorvosommal való egyeztetés alapján kértem az ORSZI szakvélményét, amelyen megállapították, hogy 54%-os egészségkárosodott, nem rehabilitálható beteg vagyok. Ennek függvényében -háziorvosom- kérelmem alapján a táppénzes jogviszonyomat 2008. 08. 31-vel megszüntette. 2008. augusztus 21-én a munkaadóm részére átadtam az egészségügyi alkalmatlanság miatti felmentési kérelmemet és a hozzátartozó orvosi szakvéleményt. Választ nem kaptam 2008. augusztus 29-ig, pedig tudomásom szerint kötelesek lettek volna írásban válaszolni, ezért e-mail-ban kértem tájékoztatást Igazgató asszonytól, melyet már Elnök Úr felé is továbbítottam. Ebben a levélben már a felmentésem a...

Kedves Kérdező ! A Ktv. 17.§ (2) bek. b) pontja alapján a munkáltatónak felmentéssel meg kell szüntetnie a munkavállaló jogviszonyát ha az a munkakör...
» tovább!


Folk Attila 2008-09-16 18:26 [4093]
Tisztelt Online Jogász! Nemrégiben kezdtem egy új munkahelyen. A cég informatikai szolgáltatásokat nyújt 24/7-es nonstop rendszerben. Az én munkaköröm 1 műszakos nappali. Megkérdezték akarok-e úgynevezett irodán kívüli órákat tartani, aminek a keretében kaptam egy telefont, és egy laptopot, és ha valami komoly gond van az irodai órákon kívül, akkor felhívnak és én megoldom a problémát belépve a céges hálózatba. A munkával töltött órákért természetesen túlóradíjat fizetnek. Van a céges hálózaton egy személyi kézikönyvnek nevezett dokumentumtár, ahol minden a cég és a munkavállalók életét érintő kérdésről lehet tájékozódni, egyfajta biblia. Ebben szerepel hogy a készenlét ideje alatt 20%-os pótlékot fizetnek. Van egy...

Tisztelt Kérdező! A már elvégzett, munkaidőn felüli munkavégzéséért joggal követelheti a munkabért. Ez tulajdonképpen rendkívüli munkavégzésnek minősül az Ön részéről, hiszen a megállapított munkaórákon felül a...
» tovább!


Breda 2008-09-14 20:56 [4095]
Tisztelt Online Jogász! Tanácsot szeretnék kérni esetemben. 1982 március 19-e óta rendelkezem munkaviszonnyal. Pedagógusi éveim után 1996 január 1-től dolgoztam a volt Határőrségnél közalkalmazotti állományban, mint operátor. 1999 december 1-én megszűntették operátori munkaköröm és miniszteri engedéllyel, (35 év feletti korra való tekintettel), néhány kolléganőmmel együtt hivatásos állományba kerültem. Több átszervezésen túljutva jelenleg rendőrségi kötelékben is, hivatásosként dolgozom. A jelenlegi, módosított, rám vonatkozó HSZT. törvény azonban nagyon hátrányos helyzetbe juttatott a nyugdíjazás szempontjából. 25 év szolgálati évet határoz meg számomra is, mint a fiatal pályakezdőknek. Holott én már most rendelkezem 25 év munkaviszonnyal és közel 50 az éveim száma, de sajnos szolgálati évből még csak 10 esztendőm van. Kolléganőim közül...

Kedves Kérdező ! Sajnos nem tudok bíztató választ írni, a Hszt. egyértelműen fogalmaz a szolgálati nyugdíj kapcsán. A Hszt. 181. § (1) bekezdése mondja meg, hogy a ...
» tovább!



1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81. oldal | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255


   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer