Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


Kérdésfeltevés szünetel.


Kérdések és válaszok

pisch ferenc 2009-09-16 08:53 [5097]
kölcsön adtam apránként összegeket jóhiszemüleg azzal a feltételekkel, egy illetőnek, hogy vissza adja ahogy tudja. pedig már van munkahelye 6-hónapja .máig nem kaptam vissza egy forintot sem. sőt még le is tagadta , mert nincs róla papir.de gyermekeim is tudják bizonyítani hogy mennyivel tartoznak.viszont mivel még kiskorúak, nem hallgatják ki őket a bíróságon mint tanut. koruk, és elfogultságuk miattt sem. teljesen tanácstalan vagyok, mert szemembe hazudott, és letagadta. a dühtöl nem látok azóta,mert több mint 300 000 ezer forinttal tartoznak. szeretnék tanácsot, esetleg segítséget kérni. provident-80000 orvos-100000 szigetelő anyag+ragasztó-16000 kölcsön-5000 kölcsön-60000 kölcsön-4000 Jutkának - a csap-3500 ,villanyra-40000 kölcsön-5000 kölcsön-10000 kölcsöngyógyszerre Rékának-5000 328,500-ft tartozás teljesen tanácstalan vagyok, mert még ügyvédet sem tudok már fogadni, mert...

Tisztelt Kérdező! A kölcsönadás tényét, illetve az összegeket célszerű lett volna írásba foglalni, és adóssal aláíratni, így egyszerűbb lenne a bizonyítás. Irat hiányában is indíthat...
» tovább!


Kissné Gémesi Zsuzsanna 2009-09-16 08:52 [5095]
Tisztelt Online Jogász! Idén februárban a budapesti Egér úton férjem a személyautójával ráhajtott egy kb. 20 cm átmérőjű, az úton heverő kőre, melyet a forgalmi helyzet miatt kikerülni nem tudott. Ennek következtében az olajteknő megsérült, a motorolaj elfolyt, az autó üzemképtelenné vált. Az esetet férjem telefonon azonnal jelentette a Fővárosi Közterület Fenntartó ZRt.-nek, utána hívta a rendőröket. A helyszínen rendőri intézkedés történt, jegyzőkönyv és fénykép készült. Ezek birtokában benyújtottuk kárigényünket a Fővárosi Közterület Fenntartó ZRt.-nek, akik válaszukban nem ismerték el felelősségüket. Két levélváltás történt, mindkét válaszban azt írják, hogy a kő nem az ő hibájukból került az útra. Férjem naponta...

Tisztelt Kérdező! A jogszabályok értelmében a közút kezelője köteles arról gondoskodni , hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas, közvetlen környezete esztétikus és kulturált legyen.A...
» tovább!


Tóth Zsófia 2009-09-11 22:12 [5090]
Üdvözlöm! A következőben kérem a segítségét! Szerződésem szerint hostessmunkára szerződtem le augusztus 4-től határozatlan időre. A munka augusztus 19-éig tartott, amit a munkáltatóm egy későbbi dokumentummal igazol is. A szerződésben a fizetési határidőnek az utolsó munkanapot követő 3. napot rögzítette. Azonban többszöri szóbeli felszólítás után sem kaptuk meg a fizetésünket. Már 3 hete húzódik a dolog, mindennap más kifogással áll elő a munkáltatóm, többször hazudta már, hogy utalta a pénzt, aztán saját maga be is vallotta, hogy mégsem. Sőt utalási bizonylatot is kaptunk, ami feltehetően hamis! Mit tehetünk ebben az esetben? Ha munkaügyi pert akarunk indítani, beadhatjuk közösen (ketten vagyunk...

Kedves Kérdező ! Ellentmondásos a levelében az, hogy határozatlan idejű szerződése volt de a munka csak augusztus 19-ig tartott, ha megvan határozva az utolsó munkanap, akkor csak határozott...
» tovább!


Nagy Írisz 2009-09-11 22:09 [5088]
Tisztelt Jogi Tanácsadó! Két dologgal kapcsolatban fordulok Önhöz! A volt élettársamnak van egy ingatlana 50% tulajdonjoggal, a másik 50% a komaasszonyomé. Nekem a lakásban nincs tulajdonjogom. Kb. 2 éve felvett egy személyi hitelt, amit csak egy ideig törleszthetett, kb. 500.000 ft-ot. A bank megbízott egy behajtó társaságot, akitől részletfizetést kértem, most derült ki, hogy abból semmit nem fizetett be. A héten kapott a címére egy bírósági levelet, amin fizetési meghagyás iránti kérelmet nyújtott be a behajtótársaság. A páromtól két gyermekem született, jelenleg tgyás-on vagyok, viszont mi időközben különváltunk a folyamatos családi problémák miatt. Ő külföldön dolgozik vállalkozóként. Mivel az év 90%-ban ő...

Kedves Kérdező! Ha a fizetési meghagyás jogerős és végrehajtható lesz, akkor a hitelező itt a behajtó társaság) a végrehajtó útján első körben az adós jövedelméből, egyéb pénzbeli járandóságából...
» tovább!


Farkas Gábor 2009-09-07 09:51 [5086]
Tisztelt Online Jogász! 28 éves közalkalmazotti jogviszony (tanár ig.hely.) után az új igazgató (kívülről jött és akinek az igazgatói pályázásban riválisa voltam) leépítés címén felmondást ajánl azzal az alternatív lehetőséggel hogy a szakképzettségemmel nem megfelelő szakmai tantárgyak tanítását ajánlja fel (villamosmérnök- tanárként, más szakmacsoportokba tartozó tantárgyak tanítását ajánlja fel, pl. szobafestő mázoló szakma -vállalkozási ismereteinek tanítását, más szakmacsoportok munkavédelmének oktatását ... tehát nem villamos szakmák tantárgyait (korábban villanyszerelők oktatását oktattam igazgató helyettesi beosztásom előtt, de ma már nincs villamos képzés!) , van e alapom arra, hogy a felajánlott tanári munkakört arra való tekintettel nem fogadom el, hogy nem a képzettségemnek megfelelő...

Kedves Kérdező ! A munkáltató a Kjt. 30/A. § (1) bekezdése alapján köteles Önt nyilatkoztatni először arról, hogy munkakör felajánlási lehetőséggel kíván e élni, majd ha van munkakör...
» tovább!



1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34. oldal | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255


   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer