Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


Kérdésfeltevés szünetel.


Kérdések és válaszok

Bártfai Dániel 2010-03-12 22:00 [5264]
Tisztelt Ügyvédnő/úr! Feleségem 2004-ben vett egy ingatlant, ahova egyedül beköltözött az édesanyja, aki egyben haszonélvezeti jogot is kapott a lakásra. A közüzemi számlák a feleségem nevén vannak, bár ő -elmondása szerint- nem íratta a nevére azokat. 2010 márciusában anyósom titkolózó viselkedése miatt a feleségem gyanút fogott és telefonon keresztül felhívta a FŐTÁV-ot illetve a közös költséget beszedő céget, akik közölték, hogy 2004 óta anyósom hol fizette a számlákat hol nem, így jelentős tartozása keletkezett, jelenleg bírósági végrehajtás van folyamatban és amely az "új törvény miatt" a feleségemet terheli. Az anyósom a történtek után kijelentette, hogy ő semmilyen közüzemi számlát nem akar...

Tisztelt Kérdező! A haszonélvezet "felfüggesztésére" nincs mód, az árverés kapcsán a végrehajtó határozza meg a lakott, vagy beköltözhető értéket, és sajnos mód van az adós más tulajdonának megterhelésére...
» tovább!


anonim 2010-03-12 21:59 [5260]
Tisztelt onlinejogasz.hu! Nemrég lett vége egy párkapcsolatomnak és az ezzel járó procedúra jogi vonatkozásaiban kérem szíves véleményét, tanácsait, segítségét. A kapcsolatról: házasok nem voltunk, mint barát+barátnő éltünk együtt a lány szüleinél. 2008-ban közösen vásároltunk a hölgy rokoinaitól egy kertes házat, hogy majd felújíttatjuk és összeköltözünk. Az önerőt kizárólag én álltam, a lakáshitelben a főadós én vagyok, a lány adóstárs. Az ingatlan tulajdonjoga 1/2-ed+1/2-ed az adásvételi szerződés szerint, mert engedtem a szülei nyomásának és megosztottam vele, "MERT ÍGY ILLIK", anélkül, hogy egy fillért is fizetett volna bele. Ráadásul az adásvételi szerződésben még az önerő is úgy van feltüntetve, hogy fele-felében fizettük, holott az...

Tisztelt Kérdező! Az ingatlan tulajdonjogával kapcsolatos nyilatkozatokhoz mindenképpen ügyvéd szükséges. A volt barátnő ajándékozhat, vagy eladhat, ezek ügyvédi költsége nagyjából minden kollégánál azonos szokott lenni, kb. az ingatlan értékének...
» tovább!


Zsárta Ferenc 2010-03-03 21:55 [5259]
Tisztelt ügyvédnő!A kérdésem a következő lenne!Unokatestvéremnek elmentem kezességet vállani egy lakáshitelhez,amit úgy kaptunk meg hogy egy tetőtéri lakást jelzálogba vett a bank,na már most a törlesztőrészletet nem tudják fizetni,engem már felraktak BAR listára!Kérdésem a következő lenne,ha a bank felmondja a szerződést,akkor csak a jelzálogosított házat viszi,vagy én felém is lesz követelése?Eddig nekem semilyen levonás nem volt a bankomnál,egyedül a BAR listát kaptam meg!Előre is köszönöm a segítségégét!

Tisztelt Kérdező! A bank első sorban az ingatlan eladásából fogja tudni fedezni a hitellel kapcsolatos veszteségeit, de amennyiben az ingatlan értéke nem fedezi a banki követelést, akkor sajnos...
» tovább!


Papp Ágnes 2010-03-03 21:52 [5254]
Mit tegyek? Ezelőtt két évvel megtámadtam a végrendeletet, de pert vesztettem. Az ügy visszakerült a közjegyzőhöz. Azóta várok, hogy történjék valami, mert tényleges örökségem egy ingatlan 1/16 része. A tulajdoni lapra nem veztettek rá, csak a pernyerteseket,a pénzbeni megváltást sem ajánlották fel. Ügyvédem azt mondta, várjak türelemmel, mert ez egy "automatizmus". Tényleg az? Mit kell tennem, hogy hozzáférjek az örökségemhez?

Tisztelt Kérdező! A bírósági ítéletet a bíróság megküldi az iletékes közjegyzőnek, akinek arra tekintettel kell meghoznia a hagyatékátadó végzést. Amennyiben jól gondolom, az 1/16-od rész a...
» tovább!


Z. Renáta 2010-03-03 21:52 [5253]
Tisztelt Cím! Párommal 10 éve élünk együtt, előtte házasságban élt és felhalmoztak több adóságot is együttesen. Ennek már több mitn 10 éve, de a végrehajktó most megtalálta a páromat és a vállalkozói díjának 33%-át letiltotta, de a bruttónak, ami azt jelenti, hogy a megélhetésünk bizonytalanná vált! A bíróság szerint ez jogos! Kérdésem, hogy amnnyiben BT-t alakítunk a párommal, mennyi letiltásra lesz lehetősége a végrehajtónak? Itt most abban kell gondolkodni, hogy mindig fix összeget kap, szerződése van, amit esetleg akkor is megkötnének vele ha BT tag lenne. Vagy mi erre a megoldás? Egyáltalán ez tényleg jogos? A bírósághoz benyújtottuk már a...

Tisztelt Kérdező! A válllalkozói díj ebben az esetben munkabér jellegű juttatásnak minősül, így a jogszabály szerint annak 33%-a, kivételes esetben 50%-a vonható végrehajtás alá. A levonásnál...
» tovább!



1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16. oldal | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255


   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer