Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


Kérdésfeltevés szünetel.


Kérdések és válaszok

Kata 2009-02-04 11:39 [4832]
Tisztelt Ügyvéd úr! Alig egy éve vettük át új, tetőtéri lakásunkat, melyre a jótállási időtartam három év. A múlt év decemberében a lakás több pontján – főképp a konyha területén –megjelent a penész, ahol korábban is látható volt, hogy a falak gyakran nyirkosak, nedvesek – mely véleményünk szerint beázás következménye .-. Jótállási igényünket ezt követően írásban továbbítottuk a jótállási jegyben megjelölt vállalkozó részére, aki egy későbbi időpontban – ami meghaladta a jótállási jegyben foglalt 15 napot - szemrevételezte az általunk megjelölt hibákat. A személyes egyeztetés során a vállalkozó álláspontja szerint a penész a konyhában található magas páratartalom miatt alakult ki,...

Kedves Katalin! A kérdés eldöntése inkább szakértői, mint jogi megoldást igényel. Amennyiben olyan szakember vizsgálta meg a penészesedés okát, aki hajlandó a "szakvéleményét" írásba is adni, vagy hajlandó...
» tovább!


Révész Rita 2009-02-04 11:38 [4830]
Tisztelt Szakértő! Hivatkozva a 4822-es azonosító számú kérdésre, további kérdés merült fel. Ha az 54, illetve 55 éves kolléganő munkaviszonyát a már említett rendes felmondással megszüntetjük, jár-e nekik a plusz három havi végkielégítés a korkedvezményes öregségi nyugdíjra való tekintettel? (A gazdasági helyzetre való tekintettel, nyomdánk rákényszerült, hogy kötészetét megszüntesse. A fent említett döntés értelmében két kolléganőtől vagyunk kénytelenek megválni, akik 54 és 55 évesek. Szakképzettségük nincs, öt éves munkaviszonnyal rendelkeznek nyomdánknál. Munkaszerződésük határozatlan időtartamra szól. Számításaink szerint 45 nap felmondási idő, továbbá két havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés jár nekik. A felmondási idő egészére felmentjük a munkavégzési kötelezettségük alól. A kérdésem a következő...

Tisztelt Kérdező! A jelenleg hatályos jogszabályok értelmében a nyugdíjkorhatár 62 év, előrehozott öregségi nyugdíjban részesülhet az a nő, aki betöltötte az 57 életévtét, feltéve, hogy az...
» tovább!


Ildikó 2009-01-27 15:55 [4829]
Tisztelt Online Jogász!Különleges csecsemőotthonban dolgozom,mint bölcsödei szakgondozónő.Az a kérdésem lenne,hogy mint szakgondozó(0-3év)korú gyermekekkel foglalkozom miért nem illeti meg a csecsemőotthonban dolgozó személyeket a csökkentett munkaidő(bölcsödében dolgozók napi7 óra) mikor ugyanazt a tevékenységi formát végezzük !Heti 40 óra a kötelező,folyamatos munkarendben.Illetve miért nem illet meg bennünket a közalkalmaz.törv.szerinti pótszabadság.ami ugyancsak jár a bölcsödékben dolgozó gond.nőknek!

Tisztelt Kérdező! Alapvető kérdés, hogy jogviszonya közalkalmazotti, vagy munkaviszony. Amennyiben munkaviszony, és egy gazdasági társaság üzemelteti a csecsemőotthont, úgy a munkaszerződés feltételeinek meghatározása a felek közös...
» tovább!


Götzné German Mónika 2009-01-27 15:54 [4827]
Tisztelt Ügyvédnő! 25 év közalkalmazotti jogviszony után 2007. augusztus 16-án jubileumi jutalomra lettem jogosult. Erről a munkáltatómtól (önkormányzati fenntartású ált. iskola) akkor határozatot kaptam, amiben megállapította a jutalom összegét is. Az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére hivatkozva a jutalmamat a mai napig nem fizette ki. Idén január elsején emelkedett az alapilletményem. Az a kérdésem, hogy kifizetés esetén igényt tarthatok-e késedelmi kamatra, valamint a jutalom megállapításánál a jelenlegi illetményem figyelembevételére. Kérem, szíveskedjen az ide vonatkozó törvényt is megemlíteni. Köszönöm válaszát.

Kedves Kérdező ! A jubileumi jutalmat az esedékessége idején érvényben lévő illetménye alapján kell megállapítani és kifizetni. Ezt konkrétan a Kjt. nem tartalmazza, hanem az általános jogi elvekből...
» tovább!


Olga 2009-01-23 21:39 [4825]
Pedagógusként dolgozom 1976. 08. 01. óta folyamatosan. 1954. 05. 01-én születtem, két gyermekem van. A tanulói létszám csökkenése miatt iskolánkban létszámcsökkentésre van szükség. Emiatt a prémium évekbe való bekapcsolódás lehetőségét szeretném megismerni. Jelenleg a garantált illetményem 190 500 Ft, pótlékaim összesen 9600 Ft, így az összes bérjellegű járandóságom 200 100 Ft. Kérdéseim: 1. Jogosult vagyok-e a programba belépni? 2. Mennyi lenne a havi fizetésem a program alatt. 3. Kapnék-e jubileumi jutalmat, táppénzt, 13 havi fizetést? 4. Mikor válnék jogosulttá saját jogon nyugdíjra (előrehozott öregségire)? 5. Mi lenne nyugdíjszámítás alapja, a mostani béremet vennék figyelembe vagy a program alatt kapott 70%-ra...

Tisztelt Kérdező! Közszférában az a 25 éves jogviszonnyal rendelkező személy jogosult, aki az öregségi vagy előre hozott öregségi nyugdíjra 5 éven belül jogosulttá válik. Az öregségi...
» tovább!



1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63. oldal | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255


   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer